A ló háziasítása kb. 5000 évvel
ezelõtt kezdõdött, a Távol-Keleten.
Kezdetben a primitív törzsek azért követték a vadlovak csapatait, hogy
levadásszák õket húsukért. A fiatal lovak, akiket befogtak, és akiknek istállót
készítettek, fokozatosan hozzászoktak az ember közelségéhez. A nomád lótartók
rájöttek, hogy a lovak nem csak táplálék szempontjából értékes állatok, hanem
szállításra is alkalmasak. Elkezdték hát málháslovakként használni õket.
A ló, amióta csak az ember közelében él, a legkülönfélébb "munkakörökben" tûnik
fel. De egy biztos: minden lónak keményen meg kell dolgoznia a kenyeréért,
legyen hátas-vagy versenyló, igásló, stb.
Kezdetben tehát a lovakat csak szállításra használták. A régmúlt korokban a
kistestû lovakat fogták be e célra, a nagyobb testûek pedig harci feladatokat
láttak el. A lõfegyverek megjelenése a korábbi vértezet feleslegessé válását
eredményezte, a ló harci jellege is megváltozott. Ezáltal a nagy testû lovakat
más munkákra irányították.
Amikor az ipari forradalom beköszöntött, egyre nagyobb tömegû árut kellett
mozgatni, egyre nagyobb távolságra. Kialakultak a hidegvérû fajták, melyek erre
a feladatra alkalmasak voltak. A 19. században a lovakat telepeken és bányákban
használták anyagmozgatásra. A lovak fontos szerepet játszottak a mezõgazdaságban
is. A kistestû lófajtáknak ez túl nehéz feladatnak bizonyult. A 18. században
terjedtek el a különbözõ mezõgazdasági eszközök, melyek vontatásához gyorsaság,
erõ és bizonyos intelligencia is szükségeltetett, így a hidegvérû fajták
hamarosan helyükre találtak a földeken.
Ahogy az utak minõsége a 19. században egyre javult, és a fogatkészítés
kifinomultabbá vált, szükség volt olyan lovakra, amelyek elegánsak és gyorsak
voltak. Ilyen ló például a hackney.
A vasút, majd a gépjármûvek megjelenésével a lónak mind a szállításban, mind a
mezõgazdaságban halványult a jelentõsége. Úgy tûnt, a hidegvérû fajták napjai
meg vannak számlálva, de ma egyre többen ismerik fel, hogy kis távolságok
esetében a lóvontatás sokkal gazdaságosabb, mint a teherautó.
Anatómia
A ló páratlanujjú patás állat. Izomzata fejlett, erős.
A lónak testéhez képest kis gyomra van, ezért figyelni kell etetésére. Túletetés esetén különöző halálos szövődményű betegségek alakulhatnak ki!
A ló szőrének színe attól függ, hogy bőre mennyi pigmentet, vagyis természetes festékanyagot tartalmaz. Szinte mindne lónak és póninak sötét a bőre, kivéve a fehér jegyek helyén, például a fejen vagy a lábvégeken, ahol a bőr rózsaszínü, egész testükön. Általában amit fehér lónak mondunk, az valójában szürke. Ezeknek is sötét a bőre, ami azonban csak az orrtájékon látszik.
A fedeztetést gondosan meg kell terveznünk. Ugyanis, ahogy a mondás is tartja: „az áprilisi csikók a legjobbak”. Télre sem szabad csikóra számítani, és a késő nyáriak sem jól időzítettek. A ló 11 hónapig, 48 hétig, illetve 336 napig vemhes. Az ellések legtöbbje a 326-350. nap között következik be. 100 ellésből 99 éjjel történik.
A lovak minden esetben csoportban élnek, mivel - prédaállatok lévén - a magányosságtól félnek. A lovak nagyobb csoportját ménesnek nevezzük. A lovak egymás közötti viszonya meghatározott. Minden lónak meg van a maga hierarchikus helye a ménesben, amely meghatározza viselkedését.Általában a lovaknál is van főnök. Ha valamelyik másik ló is vezér szeretne lenni akkor harccal döntik el. A lovak szeretik ha kényeztetik őket, de képesek tulzásba vinni az evést ami nagy bajt jelent maguknak.
A lónak több, mint 300 fajtája ismert. Korábban Magyarország lótenyésztési nagyhatalomnak számított.
A ló testfelépítése
(Kattints a képre!)
Ha nem tetszik, itt lehet reklamálni! :)